Faragó Ferenc Fotógalériája

Üdvözöljük a képgalériában

A kerekegyházi és környékbeli reformátusok, valamint csillogó szemű érdeklődők Baksay Sándorra emlékeztek, halálának századik évfordulóján, a kunpusztai templomban tartott zenés-irodalmi áhítaton. Baksay Sándor (1832, Nagypeterd – 1915, Kunszentmiklós) református lelkész, író, műfordító, néprajztudós. Tisztségeit tekintve előbb a Solti Református Egyházmegye esperese, majd 1904-től a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke; a tudományos akadémia tagja; irodalmi társaságok tagja. A megemlékezésen Kovács Levente kecskeméti orgonaművész lélekajtó-nyitogató zeneműveket játszott a templomi harmóniumon, Bach, Liszt, Mouffet, Fasang Árpád dallamai csendültek fel a pusztai naplementében. A zeneművek között Baksay Sándor igehirdetéseiből, szépirodalmi és néprajzi műveiből hangzottak el szemelvények, Kenyeresné Téglási Anna; Bodor József, s Kenyeres Tibor felolvasásában. Kis kamarakiállításon megtekinthető volt Baksay Sándor néhány elbeszélés-kötete. Baksay Sándorhoz fűződik a kunpusztai templom felépítése, a helyben lakó hívek lelki üdvének előmozdítása érdekében szorgalmazta, hogy épüljön itt tornyos templom, amely 1901-ben föl is magasodott. Az érdeklődő közönségben voltak Egerből, Kunszentmiklósról és Budapestről érkezők is, s köszönet minden helyi látogatónak. Kenyeres Tibor